Megválasztották az ELTE új rektorát
Darázs Lénárd augusztus 1-jén veszi át Borhy László székét.
A márciusban indult kezdeményezéshez már több mint háromezer egyetemi dolgozó csatlakozott.
Állatoknál, de sokszor az embernél is jelentősen rontja a teljesítményt, ha a munkáért kapott jutalom értéke lecsökken. Magyar és argentin kutatók családi kutyáknál vizsgálták meg, mi történik, ha a főttmáj-jutalomfalat helyett száraz tápra váltanak – az eredmény meglepő.
Az ELTE kutatói egy tanulmányban összefoglalták, mitől volt annyira nehéz 2022 nyara az ország keleti részén, és javaslatot is tettek a megoldásra. Röviden: több vizes élőhely kell. És jól párologtató növényzet.
Átfogó elemzésben vizsgálták az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék munkatársai, mennyire gyakori, hogy valaki több különböző SARS-CoV-2 variánssal fertőződik meg egyidejűleg. A vizsgálat során kitértek arra is, hogy ezekben az esetekben milyen eséllyel jöhet létre a különböző variánsokból egy új, hibrid vírusváltozat.
Az ELTE Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport 2019 óta folytat ásatásokat az erdélyi Valiora nevű település közelében. Az azóta feltárt leletegyüttesük számos, a kréta időszak legvégén élt növényevő gerinces állattól származó csontot tartalmaz, melyek tudományos feldolgozása még jelenleg is zajlik.
Világszerte népszerűek a rövid orrú kutyafajták, a népszerűségért ugyanakkor az egészségükkel fizetnek: a koponya megrövidülése az agy torzulásával, légzési nehézségekkel és alvásproblémákkal is jár. Magyar kutatók eredményei szerint ehhez hozzájárul, hogy a rövid fejű kutyák többet alszanak, mivel a fajtájukra jellemző alvási apnoé növeli a nappali álmosságot, alvásukban hosszabb a REM-fázis, mint a nem-REM, és alvási EEG mintázatuk fehérállomány-vesztésre utaló jeleket is mutat.
Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.
Szinte mindig éberen figyelnek a kutyák az emberi hangokra, derül ki az ELTE friss kutatásából.
Egyszer használatos jelszavakkal lehet csak belépni a jövőben az ELTE Neptun rendszerébe, így biztonságosabb lesz annak használata.
Első hallásra szokatlan, ám annál érdekesebb dolgot jártak körbe az ELTE kutatói az egyik új tanulmányukban: ez pedig nem más, mint hogy lehetne-e igazságosabb a súlylökés és kalapácsvetés eredményeinek mérése.
Asztrofizikusok kulcsfontosságú bizonyítékot találtak olyan gravitációs hullámokra, amelyek éves-évtizedes időskálán rezegnek. Az Einstein elméletét igazoló felfedezést galaktikus kozmikus órák nagy rádiótávcsövekkel történő megfigyelése tette lehetővé – derül ki friss kutatásokból. A másfél évtized után eredményt hozó munkában az ELTE kutatói is részt vettek.
A Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont (ELKH BTK) szervezésében folytatott régészeti feltárások eredményei alapján egykor népes temető helyezkedett el a Pannonhalmi Bencés Főapátság északi udvarán.
Minél távolabb esik egy kutyafajta a farkastól genetikailag, annál nagyobb a relatív agymérete. A kutatók szerint a tenyésztés az agy növekedésével járt.
Több kutatóintézet is részt vesz a 6G tervezésének egyik projektjében, köztük az ELTE Informatikai Kar kutatócsoportja is, Laki Sándor vezetésével.
Az egyetem megkezdte a Neptun tanulmányi rendszerük támadásának kivizsgálását és azt kérte a hallgatóktól, hogy semmiképp se válaszoljanak a rendszeren belül érkező hamis levelekre.
Egy magyar tagokat is számláló nemzetközi konzorcium olyan robotokat fejleszt, melyek az idősgondozásban segíthetik a dolgozók munkáját – szem előtt tartva, hogy az idősek számára se legyen zavaró a robotok jelenléte.
Nem minden kutya képes a tárgyak neveinek megtanulására, ám van néhány fajta, mely kiemelkedően teljesít ezen a területen – mutat rá az ELTE friss tanulmánya.
Diákok vették észre, kikkel vannak egy csoportban, és nagyon fel voltak háborodva.
Az ELKH-ELTE Asztropolarimetria Kutatócsoportja számítógépes modellezéssel tanulmányozta a Jupiterrel rezonanciában Nap körül keringő aszteroidák keletkezési mechanizmusát, miközben két új rezonáns aszteroidacsaládra is bukkantak a tudósok.